Van az a pont, amikor már nem az a kérdés, hogy mit kellene csinálnod. Hanem az, hogy miért nem csinálod.
Ismerős helyzet: tele vagy tervekkel, ötletekkel, elhatározásokkal. Tudod, hogy merre szeretnél menni, sőt, néha még azt is, hogy mi lenne a következő lépés. Mégis telnek a napok, és valahogy nem történik semmi.
Nem azért, mert nem foglalkozol vele. Hanem pont azért, mert túl sokat foglalkozol vele.
Gondolkodsz, tervezel, újratervezel. Próbálod jobban átlátni, biztosabbá tenni, „jól csinálni”. És közben észrevétlenül megérkezel egy állapotba, ahol már nem előre visz ez az egész, hanem egy helyben tart.
Kívülről ez akár tudatosságnak is tűnhet. Belülről viszont inkább egyfajta toporgás.
Amikor a tervezés már csak kifogás
A tervezés önmagában nem probléma. Sőt, szükség van rá. De van egy pont, ahol átbillen. Amikor már nem tisztít, hanem halogat. Amikor már nem közelebb visz a cselekvéshez, hanem távolabb tőle.
Ilyenkor könnyű belecsúszni abba a megnyugtató érzésbe, hogy „legalább foglalkozom vele”. És ez részben igaz is. Csak közben nem történik valódi előrelépés.
És itt jön az a felismerés, amit nem mindig kényelmes kimondani: ez már nem felkészülés, hanem menekülés.
Nem a feladat elől.
Hanem a döntés elől.
Nem a motiváció hiányzik
Sokan ilyenkor motivációt keresnek. Új lendületet, inspirációt, egy mondatot, ami végre „átbillenti” őket. Rövid távon ez működhet. Ad egy kis energiát, egy kis hitet, hogy „na most más lesz”. De ha őszintén ránézünk, a legtöbbször nem ez hiányzik.
Nem az információ.
Nem a megértés.
És nem is az, hogy „mit kellene csinálni”.
Hanem a döntés.
Az a pont, ahol már nem csak gondolkodsz rajta, hanem elköteleződsz mellette. Akkor is, ha még nem érzed magad teljesen készen.
A „majd ha készen állok” csapdája
Ez az egyik leggyakoribb belső történet:
„Majd akkor csinálom, amikor már biztos vagyok benne.”
„Amikor tisztábban látok.”
„Amikor nem érzem ezt a bizonytalanságot.”
Csakhogy ez a pont ritkán jön el előre.
A magabiztosság nem ott kezdődik, hogy minden összeáll benned, és utána lépsz. Sokkal inkább fordítva történik: lépsz egyet, és utána kezd el változni az, ahogyan érzed magad.
Ez nem kényelmes. De valóságosabb. Én is sokáig éreztem ezt, folyamatos bizonytalanságban éltem. Bevallom olykor felszínre is tör újra és csak nyugtatgatom magam új információkkal felvértezve, de aztán rájövök, hogy csak cselekednem kell. Újra és újra apránként lépdelni.
Hogyan törsz ki a halogatás köréből?
Ha megállsz egy pillanatra, és ránézel egy elmúlt hétre, érdekes dolgokat lehet észrevenni.
Nem csak azt, hogy mennyit gondolkodtál valamin. Hanem azt is, hogy mi az, ami ténylegesen megvalósult.
Mi az, amit megtettél. És mi az, amit továbbra is tologatsz magad előtt. Ez nem egy ítélet. Inkább egy tükör. Mert amíg nem látod tisztán, addig nagyon könnyű ugyanazokat a köröket újra és újra lefutni. Egy kicsit másképp, egy kicsit jobb szándékkal — de mégis ugyanoda megérkezve.
Nem minden esetben könnyű felismerés ez, és nem állítom, hogy mindig elégedetten fogadod a tapasztalataidat. De ha olykor rászánsz egy kis időt, őszintén, nyugodtan megéri. Mert tanulsz belőle és tovább tudsz fejlődni életed számos területén.
Egyedül könnyebb visszacsúszni
Van még egy tényező, ami sokszor láthatatlan marad: az, hogy ezt az egészet egyedül próbáljuk megoldani. A saját fejünkben. És ez egy pontig működik. De könnyen el is visz ugyanabba a körbe:
- elindulsz
- jön egy bizonytalanság
- visszalépsz
- megmagyarázod
- és kezdődik elölről
Nem azért, mert gyenge vagy. Hanem mert nincs, ami kívülről megtartsa a fókuszt. Nekem ebben segített anno egy fantasztikus coach, mert megtartott és támogatott abban, hogy megtegyem azokat a lépéseket amelyek segítik elérni a célomat. (Lassan 6 éve az év minden hetében közel heti két alkalommal elmegyek itthonról mozogni, hogy a testem minél inkább támogassa azt amire vágyom.)
Nem kell mindent megoldani
A legtöbb beragadás mögött nem az áll, hogy túl kevés eszközöd van. Hanem az, hogy túl nagyra nő a feladat a fejedben.
„Majd ha átlátom az egészet.”
„Igen, ha kész a teljes terv.”
„Ha majd biztos vagyok benne.”
És közben pont az veszik el, ami igazán számít: az első lépés. Pedig nem kell mindent megoldani egyszerre. Nem kell készen lenni. Nem kell tökéletesnek lenni.
Ami tényleg számít
A különbség végül nem ott dől el, hogy ki mennyit gondolkodott egy problémán. Hanem ott, hogy ki tett meg belőle valamit. Akár kicsiben, akár bizonytalanul vagy akár nem tökéletesen.
Mert innen kezd el változni bármi.
A kérdés így már nem az, hogy mit kellene csinálnod. Hanem az: készen állsz arra, hogy ne csak gondolkodj rajta — hanem meg is lépd?
Ha azt érzed, hogy egyedül nem mozdulsz: írj.
Megnézzük, mi a következő lépésed.