Van úgy, hogy észre sem vesszük, hogy haladunk. Mindig csak az egész napos rohanás jellemez minket. Egyik feladatból esünk a másikba. De mi a helyzet a vágyainkkal, a céljainkkal? Azokra mennyi időt szánunk?
Most állj meg egy pillanatra, és válaszolj arra a kérdésre, miért is olvasod most ezt a blogbejegyzést? Úgy gondolom ahányan vagyunk, annyiképpen tudunk erre a kérdésre válaszolni. Lehet, hogy hasonlóan vélekedünk, vagy akár pont ugyanazt mondanánk, mégis abban a pillanatban amikor ezen a kérdésen gondolkodtál, csakis te számítottál. Csak az, ami a fejedben van. Nem a soronkövetkező feladat.
Észrevetted, hogy egy pillanatra megálltál? Milyen érzés volt? Milyen új gondolatok születtek benned?
Néha nem árt lassítani, megállni és észrevenni, hogy miért is vagyunk ott ahol vagyunk. Miért tartunk ott. Vajon el tudjuk fogadni ezt a helyzetet. Csak egy pillanatra időt szánni magunkra.
Én egyre inkább erre törekszem! Meg meg állok, és elfogadom, hogy most itt tartok. Haladtam. Ahogy a legjobb formám szerint képes voltam. Elfogadom a hibáimat, elemzem a haladásomat, és hálát adok azért mert tudatosan teszem.
Tudod milyen jó érzés azt mondani magadnak, hogy ezt remekül elvégeztem, büszke vagyok magamra, szép eredmény, milyen jó látni, hogy haladtam? De akár azt is, megértem, hogy elfáradtam, hogy elfogyott az energiám? Próbáld ki! Állj meg egy pillanatra! Helyezkedj el kényelmesen egy számodra megfelelő pózba, húnyd be szemed és mondd el magadnak: jó érzés, hogy tudom itt vagyok és számíthatok magamra azért, hogy elérjem a célomat!
Egy pillanat = 1,5 perc. Mit gondolsz, felgyorsult életedben tudnál szakítani magadra egy pillanatot, hogy megállj és csak a célodra figyelj?
(A pillanat középkorban használt idő mértékegysége. Napórának egy órája 40 egységre volt osztva. Egy pillanat az az idő, ami szükséges árnyék egy ilyen egységnyi elmozdulásához. Tehát egy pillanat = 60 perc/40 = 1,5 perc.)